Holnap bringatúrára megyek és ennek kapcsán ejtem meg e szösszenetet.

Kapotam kölcsön egy egész jó kis gépet (köszi Ákos) és ezzel ma este mentem egy kört. Először furcsa volt, mert kb. 4-5 éve volt utoljára a fenekem alatt drótszamár, de gyorsan belejöttem, mert mint tudjuk ezt elfelejteni nem lehet.

Nem mentem messzire, csak a Kopaszi gátig, meg vissza, de így is volt néhány olyan helyzet, amt kezelnem kellett. Közben filozofikus hangulatba kerülvén elgondolkodtam azon, hogy a bringásoknak mennyi toleranciára van szükségük ahhoz, hogy elviseljék az autósok bunkóságát, mert bár ez alatt a kerülő alatt nem volt semmi probléma, de lehetett volna mivel ugyanúgy szembe mentem az egyirányú utcban, mint a többi bringás, aki nem akar kerülni több száz métert, hogy eljusson A-ból B-be, ha tud menni rövidebben is.

Azt is beláttam, hogyha drótszamáron ülő kolléga kellő körültekintéssel hajt, akkor inkább menjen a járdán Budapesten, mint az úton, mert az veszélyesebb.

Azt egyelőre ki se merem próbálni, hogy milyen érzés a kocsik között szambázni. Valószínűleg életveszélyes.

Na kocabringázó vagyok, ebből ez kiderült.

Mikor visszafelé jöttem, megcsapott egy új érzés, a szabadság és kellemes fáradás érzése. Azt hiszem ez egy újrafelfedezés.