Nem régen értem haza a koncertről és hatása alatt állok. Na nézzük a puszta tényeket.

A Puskás Sportcsarnokban körülbelül 3/4 ház volt, voltak még ülőhelyek.

A koncert hangosítása pazar volt. minden kristálytisztán, hangosan, hallhatóan szólt. Mintha a lemezt hallgatnánk, ugyanakkor a zenekar játszott. A zenekar tagjai Dave Kilminster, G.E. Smith, Snowy White gitárosok, Graham Broad dob, Jon Carin, Harry Waters billentyűsök, Robbie Wyckoff szóló énekes, Jon Joyce, Mark Lennon, Michael Lennon, Kipp Lennon vokál, és Roger Waters basszus, szólóének, trombita és még sok minden.

A zene Pink Floyd volt szinte hangról hangra. A szólókban a gitárosok néha néha kicsit elkalandoztak, vagy kicsit másképpen frazíroztak, de sttílusosak maradtak. Az "Another Brick in The Wall" úgy szólt, ahogy kellett, a "You Must Run" a végén futásra ösztönzött. Ütött a zene, ahogy kellett. Ez az volt.

Kettős szívvel néztem az előadást. Tetszett a fentiek miatt, de sokszor nem tudtam tapsolni, mert ez nem egy hagyományos rock koncert volt, hanem előadás és az előadás mondanivalója nagyon is időszerű.

Megjegyzés

Kaptam egy trollszerű beszólást és félreértette a szavaimat, talán mert nem tud olvasni, vagy értelmileg gyenge. Hogy jobban megvilágítsam az írásomat:

A zene csodálatos volt, az előadás nagyszerű, de a mondanivalója mélységesen elgodnolkoztató és aktuális. Nem tudom elfogadni az emberek hülyítését egy pódiumról, a kinyilatkoztatásokat, a karszalagban való együttmenetelést, a zászlólengetést, mert azok, akik bedőlnek az ilyen ósdi trükköknek lemondanak a mérlegelés, a gondolkodás és az önálló véleményalkotás szabadságáról, és egyszerűen manipulálható bábokká válnak. A történet pont azt meséli el, hogyan lehet manipulálni az embereket.

Ha a fenti ostoba troll körülnézne a honlapomon, akkor tudná, hogy harminc évvel ezelőtt már sok olyan zenét hallgattam, amiről ő talán még nem is hallott, utána maszatoljon és ha beszélgetni akar, akkor írjon inkább válaszcímet. Az tény, hogy bizonyos zenészeket nem ismertem névről. Az tény, hogy egy hónappal a koncert előtt nem lehetett kapni jegyet, de az is tény, hogy jócskán voltak ülőhelyek a lelátókon.

A fiatalok részére zanzában elmesélem a fal történetét.

Az első része a háborúról szól, hogyan viszik be a fiatalokat különböző hangzatos jelszavakkal a háborúba. Hogyan mossák a fejünket a politikusok, a különböző világcégek, akik folyamatosan fogyasztásra buzdítanak, ugynakkor saját gazdagságukat növelik és csakis saját érdekekikkel törődnek. A cél az, hogy az állampolgárok engedelmesen megvalsítsák az uralkodók elképzeléseit, és elmenjenek a vágóhídra is, ha kell, ha az idegen érdekek ezt szolgálják.

Az oktatás is azt a célt szolgálja, hogy a neveléssel, a fegyelmezéssel, a módszerekkel beidomított gyerekek nőjenek fel (Ez az Another Brick In The Wall című szám lényege).

Ugyanezt szolgálja a fogysztásra nevelés is. A csillogó, sokszor haszontalan fogyasztási cikkek megvásárlására buzdító reklámok is azt a célt szolgálják, hogy a zemberekbl dolgozó és fogyasztó robotokat neveljen a társadalom.

A nőket is különböző elvárásokkal nevelik, akik aztán a fiúkat is kordában tartják nemzedékről nemzedékre.

Ez a társadalom elbutulásához vezet. A kultúrális mocsok is azt a célt szolgálja, hogy a nép minnél kevesebbet gondolkozzon a világ dolgairól.

Ez vezet a fal felépítéséhez.

A koncerten ekkorra épült fel a fal és lett kb 15 perces szünet.

A második menet úgy kezdődött, hogy Roger Waters kiállt a fal elé és megpróbált kitörni, de nem sikerült. Hirtelen a zenekar a fal előtt termett és Roger Waters, már karszalagos pukton kiabáló megmondóemberként üvöltözött és játszott alá a zenekar. Ennek a résznek az egyik csúcspontja az volt, amikor elindult a You Must Be Run című szám. Ekkor a színpad és a színpad előtt ugráló V.I.P jegyes emberek együtt meneteltek, ujjongtak és tapsoltak ütemre.

Ez felemás érzéseket váltott ki belőlem. A zene hihetetlenül szuggerálta az ugrálást, az együtt menetelést, az együtt lélegzásst, de taszított a nép birkasága, ahogy átadta magát a zene ütemének. Tagadhatatlanul ez volt a koncert leghatásosabb része és aki ezt értve nézte döbbenten láthatta, hogy ez a 80-ben készült darab mennyire aktuális ma is szerte a világban és kishazánkban is.

A darab vége felé az együttlépő, esetenként agresszióval rendreutasított kisember, retteg és fél mindentől, az anyjától, a társadalomtól, egyáltalán a hatalomtól. Ekkor a zenekar visszament a Fal mögé és így játszott tovább.

A kisember azonban egyszer csak elvesztette türelmét nekiugrott a falnak, egyszer kétszer, többször és ledöntötte a a falakat. (Lásd 1989 Magyarország, 1990 NDK, stb...).

.

Miután ledőlt a fal, a zenkar kijött a romok elé és akusztikus hangszerekkel eljátszott még két számot, egy kis boldogságot hozva a koncert végébe. A zenészek az utolsó szám alatt szépen lesétáltak a színpadról a bemutatás közben és már vissza sem jöttek.

A  blogban található fényképeket én készítettem mobillal, ezért elég rosszak lettek. Megjegyzem, hogy a képek legálisak, mert a koncert előtt bemondták, hogy Roger Waterst nem zavarja, ha fényképezik, csak a vakukat ne használják, ne világítsanak a szemébe lézerrel vagy jelölővel. ez roppant szimpatikus volt nekem.

Ugyanennek az előadásnak a korábbi változatait itt lehet megtekinteni:

Roger Waters The Wall Live (Full Concert) O2 Arena London 5-17-2011

Roger Waters The Wall Live 4 Show Edit (Remastered) HD