BloodShot - filmkritika

Vin Diesel napjaink egyik filmszínésze, aki szinte csak kizárólag akciófilmekben szerepel most már legalább 20 éve. A Halálos Iramban című film  hozta meg az áttörést számára, de mivel ez a cikk nem erről a filmről szól, ezért ezt itt most le is zárom.

Ebben a filmben Ray Garrisont / Bloodshot-ot, egy halott katonát játszik (igen halott katonát), akit elektronikus biszbaszokkal újraélesztenek, ráadásul olyan jól sikerül, hogyha megsérül, akkor pár másodperc alatt regenerálódik. A feladat az, hogy levadásszon célpontokat, amiket beprogramoznak neki. Valójában minden alkalommal bosszút áll, azokon, akik lelövik a "feleségét". Természetesen az ilyen dolgok nem mehetnek a végtelenségig, és egyszer csak kihomályosul az igazság és kiderül, hogy a feleség él és köszöni jól van, de hát a férj 5 éve halott, ezért nem várt rá. A teremtmény a termetői ellen fordul, szuper képességei segítségével és egy kis segítséggel levadássza őket és végül ő is elpusztul, mert az ilyen filmekben az ilyen szereplőknek ez dukál.

Közben vannak akciójelenetek Budapesten, ahol látszik a Parlament, és a Lánchíd is az alagúttal. Van véres leszámolás, fejlövések. A sérülések látványosan gyógyulnak a mai CGI technológia felhasználásával. A film vége felé van olyan verekedés, amelyben három szuperképességű pasi egy felhőkarcoló külső liftjében veri szét egymást, de természetesen a jó hős győz,de ahogyan mondtam a végén ő is elpusztul.