Gemini man - filmkritika

Will Smith 2019-ben több alkalommal is volt Budapesten ennek a filmnek a forgatása kapcsán, aminek roppantul örülök, mert nem baj, ha fővárosunkat amerikai filmek is reklámozzák. A főszereplő egyébkként szimpatikus arc, és jó színésznek is gondolom, de ebben a filmben túl sok színészi munka nem volt. Ez pedig egy akció film lett.

A történetet nem mesélem el, de itt utána lehet nézni. Sajnos a sztori meglehetősen átlagos, kicsit "Bourne"-os és kicsit sci-fi, vagyis ma már sablonos. Hogyan lehet egy pasiból genetikai módon szuperebb katonát csinálni. Henry saját magával harcol, és a harc kimenetele meglehetősen kétséges. Persze a hasonló akciófilmekben a főhős nyer mindig. A történet mesélése ettől függetlenül meglehetősen izgalmas lett, bár vannak olyan bakugrások, amelyeket mindig meg szoktam jegyezni. Ilyen például, amikor az ember elutazik a világ másik végére, akkor az ellenség 6-7 óra alatt ott terem a világ másik végéből. Eléggé hihetetlen.

Mivel Henry önmaga fiatalabb ellenfelével harcol, ezért kellett egy jelenlegi Will Smith és egy önmaga fiatalabb mása, amit természetesen számítógéppel oldottak meg, hasonlóan, mint "Az ír" című filmben. Valójában a fiatal Henry kicsit robot fejű lény lett és egyáltalán nem élő és érző ember. Ez bizony az inrformatikai rendszer hibája, vagy talán inkább a ráfordított pénz kevés volta miatt lett így. A másik probléma, amikor a főhősök futnak, ugrándoznak, verekednek és ehhez hasonló dolgokat csinálnak. A mozgás sokszor inkább a 90-es évek honkongi kung-fu filmek mozgására hasonlít, és így meglehetősen furcsa és bakugrásoktól sem mentes. Szóval gagyi! Ma az Oroszlánkirály remake ismeretében sokkal jobb mozgásokat lehetett volna csinálni. Nyilván több pénzzel és processzoridővel. Szóval az élvezeti értéket egy kicsit ez lerontotta.

Danny (Mary Elizabeth Winstead) az ilyen filmekben szokásos szerepet, a hős barátnője panelt játsza. Ebben a filmben nem hal meg, bár kap egy kisebb lövést a combjába. Az ő játéka talán emberi, mert nem nagyon ugrál CGI foltként sehová. A tekintete olyan egyetemista bölcsész kislány tekintet. A történetben van szerepe, de valójában nem sok.

A főgonosz ebben az esetben Clay Verris  (Clive Owen), akinek van egy-két jelenete, de teljesen egysíkú, a gonosz apukát játsza. A végén persze erőszakos halált hal.

Egyszer megnézhető, de nem korszakos film. Valószínűleg behozott annyit, hogy a stáb minden tagát ki lehetett fizetni, de nem lett kasszasiker.