Kisebbségek kezelése az iskolában

Magyarországon minden diáknak azonos kötelezettségei vannak és azonos jogok illetik meg, nemre, korra és származásra való tekintet nélkül. Törvény mondja ki, hogy a diák tanköteles koráig köteles tanulni valamely intézményben.

A modern kor, a 21.századi Európa azt is megköveteli az emberektől, hogy magasan képzettek legyenek, ugyanis a társadalomban a magas képzettségűek nagyobb hasznot hajtanak, ráadásul a magasabban képzett emberek könnyebben találnak munkát, a munkájuk biztosabb és általánosságban jövedelmezőbb is. Igaz van igény még ma is a kétkezi munkára, hiszen nem minden feladat automatizálható az életünkben, ugyanakkor tény, hogy egyre kisebb számban szükségesek az ilyen dolgozók. Mi köze ennek a kisebbségek helyzetéhez?

A romák alkotják ma hazánk legnagyob létszámú kisebbségét és egyúttal az ország legszegényebb és legalacsonyabb végzettségű rétegét is. Egy átlagos roma fiatal nagycsaládban nő fel (4-6 testvér), az átlagosnál rosszabb lakásörülmények között (udavari gangos kislakás), átlagosnál alacsonyabb a jövedelme a családnak, és a szülők nem túlságosan magasan iskolázottak. Természetesen a fentiekből rengeteg kivétel van.

Ezekben a családokban gyakori, hogy csak az egyik szülő dolgozik, és ráadásul sokszor nem túl magas táradalmi presztízsű dolgozóként. Az általa keresett bér pedig kevés a család ellátására. A családban komoly tétel a családi pótlék, a GYES és a GYED. Az ilyen helyzetű családok esélytelenek arra, hogy a helyzetüket saját erőből megváltoztassák és ezt ők is nagyon jól tudják.

Kitörési pontok

Ebből két kitörési pont lehet. Az egyik a kriminalizálódás, azaz a család egyes tagjai valamiféle törvényenkívüli létbe menekülnek, amely ideig-óráig az átlagosnál magasabb megélhetést biztosít számukra. Sokaknak ez olyan mintát jelent, ami meggyőzi őket, hogy ez az üdvözítő út.

A másik lehetőseg az, hogyha a család tagjai tanulnak, olyan szakképzettséget sajátítanak el, amely a későbbi életükben meghatározó és főleg a megélhetésüket normálisan biztosító szakképzettség lesz. Sajnos ez a rögösebb út és nem jelent azonnali megoldást az életükre.

Az iskola úgy tudja ezt a helyes utat segíteni, hogyha megteremti azokat az anyagi, szellemi és társadalmi körülményeket, amelyek hozzásegítik a fiatalokat a normák elsajátításához.

Szegregáció vagy integráció

Régi kérdés, hogy ezt szegregációval vagy integrációval lehet megvalósítani?

Sajnos több példa mutatja azt, hogy a szegregáció gettósodáshoz, a jelenlegi állapotok konzerválódásához vezet, ezért ez szerintem semmiképpen nem lehet jó módszer. Szerintem a jó módszer az integráció.

Úgy gondolom, hogy az iskolában el kell érni azt, hogy minden osztályban legyenek roma gyerekek, lehetőség szerint olyan környezetben kell őket elhelyezni, amelyben tudásszintjüknek, értelmi képességeiknek megfelelő táraságban lesznek.

Nem szabad olyan osztályokat alakítani, ahol létszámuk olyan nagy, hogy a diákközösségben át tudják venni a "hatalmat", azaz a diákközösség veszi át a szokásaikat és nem fordítva. Természetesen a hasonulás az osztály tagjai között oda-vissza fennáll, tehát a roma diák is fog hatni az osztálytársaira. Ha egy roma diák alapvetően nem destruktív, akkor az osztálytársai is fel fogják ismerni a pozitív vonásait és csökken az előítélet általában a romák iránt a közösségben.

Előítéletek

Az eltérő szárrmazású, családi hátterű, nemzetiségű emberek között vannak ellenetétek. Az ellentétek egy része természetes, mások előítéleteken alapulnak. Az előítéletek a hibás általánosításokon féligazságokon és félremagyarázott jelenségeken, esetleg hazugságokon alapulnak.

Ismerkedés egymással

A kisebbségi diákkal meg kell ismertetni a többségi társadalom szokásait és a többségi társadalommal is meg kell ismertetni a kisebbségiek szokásait.

Jó ötletnek tartom olyan rendezvények tartását, ahol az iskola tanárai és diákjai a kisebbségi közösség valamely rendezvényére ellátogatnak, nem csak formális, hanem informális keretek között is.

Ha a viszony olyan, célszerű egy mentor diákot megbízni a roma fiatal felügyeletével, pátyolgatásával.

Motiváció

A roma diákok tanulmányi eredményei gyakran rosszabbak az azonos képességű nem roma fiatalokhoz képest. Ez a körülmény a sikertelenséget és kudarcélményeket okoz a diákoknak. Csak egy megoldás jöhet szóba, a pozitív megerősítés, pozitív motiváció. A fenti gondolatot részletesebben kifejtem.

Azoknak a diákoknak, akik az elméleti tudnivalókat a múltban sem sajátították el, a világról gyakorlati tapasztalataik vannak, olvasási és írási nehézségekkel küzdenek, nem lehet megtanítani az elméleti tudnivalót úgy, hogy leírják a füzetbe, majd otthon elolvassák és megtanulják. Az ilyen gyerekeknek rengeteg gyakorlati fogást kell megtanítani és a gyakorlatokon keresztül felvetni azokat a problémákat, amiket csak elméleti ismeretekkel lehet megoldani. Ha a feladat kellően érdekes, akkor előbb-utóbb megjelenik a belső igény az elméleti ismeretekre is. Ekkor állhatnak készen a megfelelő mennyiségű elméleti ismeret elsajátítására. Persze ne várjuk azt, hogy a tanulást önmagáért fogják szeretni, hanem inkább a cél eléréséhez szükséges eszköznek tekintik majd.

Nagyon fontos a fokozatosság elve. Egy gyenge képzettségű osztályban olyan feladatokat kell adni a diákoknak, olyan tempóval és szinten kell tanítani a diákokat, amely a szintjüknek megfelel és ezt a szintet kell és lehet osztályozni. Lényeges, hogy elváljon melyik diák teljesít az órákon és melyik nem. Ez legyen a határvonal az elégséges és elégtelen között.

Sikerélmény

Olyan gyakorlati és elméleti feladatokat kell adni a diákoknak, amelynek megoldása sikerélményt ad, és amelyek megoldásakor a tanár megdícsérheti a diákot.

Azzal a tanári hozzáállással nem mehetünk semmire, amely az "érettségi szintet" hozza fel alapnak az értékelés során és ezen az alapon minden tanulót elégtelennel büntet eleve. Az ilyen tanár tárgyát a diákok garantáltan nem sajátítják el.

Úgy gondolom, hogy kezdetben viszonylag egyszerű feladatok és tudnivalók megoldása után a szinteket szépen fokozatosan emelve, hasonló eredményeket el lehet érni, mint más osztályokban.

Példa, minta mutatása

A tanár nem csak tanít, hanem nevel is. Régi pedagógiai közhely, de sokszor elfelejtjük azt. Viselkedésünk, emberi hozzáállásunk, minta, amit a diákok "levesznek" és alkalmanként követik is. A tanárnak el kell fogadnia, a másságot, a viselkedésbeli különbségeket és mindenkor helyén kell kezelni a megnyilvánulásokat. Gyakran a kisebbségi fiatalok nem azért harsányabbak, mert a tanárt zavarni akarják, hanem azért, mert így szokták meg. Az eltérő viselkedést tolerálni kell, de mindig egyértelműen és határozottan meg kell húzni azt a határt, amelyen túl a viselkedés már nem megengedhető.

Más tanítási formák

Vannak olyan kísérletek, ahol az alacsonyabban- és magasabban képzett diákokat projekt csoportokba szervezik, ésszerű munkamegosztást alakítanak ki a csoport tagjai között olyan módon, hogy mindenkinek a munkája szükséges legyen a végső cél eléréséhez. Ilyen esetekben a csoport tagjai között létrejön az egymásrautaltság miatt a kölcsönös elfogadás, ami integrálódáshoz vezet.

Emberi kapcsolatok

A tanárok gyakran abba a hibába esnek, hogy tanítványaikat a tanítás alanyának tekintik, holott a tanulás-tanítás összetett emberi kapcsolatrendszer, amiben a tanár és dák is hat egymásra. Gyakran a diákoknak többet ér egy-két átbeszélgetett óra a világ dolgairól, mint egy lecke egy tantárgyból.

A tanár ne féljen megmutatni emberi vonásait, erősségeit, gyengeségeit is bizonyos határok között. Ha a tanár szakmájában feddhetetlen, akkor az emberi vonásai csak erősítik hitelét és végső soron elfogadottabbá teszik.

A fentiek csökkentik az előítéleteket, javítják a tanulmányi eredményeket és az integrálódás esélyeit is.

Tanárok megbecsülése

A tanárok gyakran nem tekintik szakmai feladatnak a rossz iskolázottságú, neveletlen diákok tanítását, holott tanári szempontból ezeknek a diákoknak a tanítása sokkal nehezebb feladat, mint az eleve jó képességű és jól nevelt diákok tanítása.

A jó iskolában a nehezen kezelhető diákokkal foglalkozó tanárokat anyagilag és erkölcsileg is megbecsülik.