Koronavírus blog

Koronavírus blog

Ezt a blogot azért kezdtem, mert ma minden a koronavírusról szól, ezért nézzük az eseményeket szép sorjában. Tudjuk, hogy van egy koronavírus Kínában és minden városban karanténokat, kijárási tilalmakat vezettek be, de Kína messze van és különben is ott primitív népek laknak. Olvassuk az újságban, hogy Észak-Olaszországban is megjelent a koronavírus, mégpedig Milánó környékén és több ezer embert megfertőzött. A helyzet aggasztó, mert sok a haláleset.

Mi is karanténba kerültünk végül és ezért írom ezt a blogot.

Koronavírus - 2020.04.05 Vasárnap

Beöltözve Zombilandben

Pár napja nem írtam semmit a blogba, de nem azért mert nem történt semmi, hanem éppen ellenkezőleg, nagyon sok minden történt. Szerdán beszéltem egy magam korabeli emberrel, aki két héttel ezelőtt tüneteket kezdett produkálni a feleségével együtt. Magas láz - 39 fok - , étvágytalanság, a mellkasa fájt, folyamatos köhögés, alig kapott levegőt, fejfájás, homloküreg gyulladás. Ez kb. három-négy napig így ment, majd a tünetek enyhülni kezdtek, de a gyógyulás három hétig tartott. Az orvosi ellátás a jótanács volt. Nem vicc!

Koronavírus - 2020.03.31 Kedd

Tegnap reggel még utolsókat simítottam a videon, aztán feltöltöttem. Az iskolában nem volt túl sok minden. Néhány telefon, néhány email. Azon morfondírozom, hogy a tanműhelyt is be kellene zárni, megtakarítás lenne belőle. Pistával eljöttünk, mert neki menni kellett. Délután azal is foglalkoztam, hogy a következő napokra előállítsam a tananyagot és a közben befutott emaileket megválaszoljam. Este 10-re lettem készen. Semmi különleges.

Koronavírus - 2020.03.28 Szombat

Ma délelőtt beszéltem a sváci rokonokkal; fiam Dani, nevelőapja Árpád, volt feleségem Adi és annak második gyereke Anna Zürichben élnek. Mindkét szülők 50+, a fiam majdnem harminc, a lány húsz. A télen, február végén síelni voltak és síelés után pár nappal a családon átment a korona úgy, hogy nem tudták, hogy ez az.

Koronavírus - 2020.03.27 Péntek

Ma reggel arra ébredtünk, hogy bölcs vezérünk kijárási korlátozásokat vezetett be rendeletileg. Egyébként az utcákon nem sok ember van most sem. Igaz, hogy a maszk viselése sokak számára nem opció.

Ma megtartottam az első feleltetésemet és mondhatni nem sok különbség volt ahhoz képest, amit az órán tettek volna a gyerekek. Hasonlóképpen válaszolt az, akiről tudtam, hogy intelligens és értelmes és az is, akiről tudtam, hogy kevésbé az. Most indulok haza és eszem valamit.

Koronavírus - 2020.03.26 Csütörtök

Az a legrosszabb az egészben, hogy nem lehet tudni a végét és azt sem, hogy személy szerint, amikor elkapom a vírust, akkor mi lesz. Sajnos vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy nem lesz bajuk és bandáznak - főleg fiatalok -, mert a fiatalokat nem érinti. Vannak tizenéves és harmincas halottak is, nem csak a 60 felettieket támadja meg és küldi a sírba ez a vírus. Persze nyilvánvalóan azok, akik jó egészségi állapotban vannak kisebb rizikójúak, de ha van valamilyen érrendszeri vagy szívbetegség, ne adj isten tüdő probléma az nagyon borús jövőt sejtet.

Koronavírus - 2020.03.25 Szerda

2020.03.25. Szerda

Ma korábban mentem be dolgozni, mert online órán volt. Nem keresett senki online, és így az óra alatt a következő heti feladatot dolgoztam ki. Délelőtt volt néhány egyszerűbb elintézni valóm. Szokásos emailek, teljesítésigazolások, ügyintézés. Néhány embernek igazolást adtam arról, hogy nálunk dolgoznak. Aztán elindultam hazafelé. Megtudtam, hogy azért nincsen mákos süti az Allee-ban, mert a pék nem dolgozik.

A kinti helyzet is egyszerű. Autó közlekedés vasárnap délutáni szinten. mindig, Mindenhol a rádióból csak a korona jön. Délután filmet néztem.

Koronavírus - 2020.03.24 Kedd

Ma nem volt különösebben semmi. Néhány dolgot aláírtam, majd készültem a mai tanítási napra. Emaileket válaszoltam meg, stb. 10:10-kor meghozták a wireless gitárkábel játékomat, aminek nagyon örültem és délután ki is próbáltam. Kora délután hazaindultam és megebédeltem a Lurdyban és kerestem mákos sütit, de nem kaptam az Allee-ban, ezért máshol vettem. A gitárkábelhez vettem egy tápegységet a Media Markt-ban. Utána hazaérve javítgattam az Abszurdisztán című nótát, amit a múlt héten kezdtem felvenni és mostanra kezdett beérni.

Koronavírus - 2020.03.23 Hétfő

Na ki a király?

Ma semmi nem történt, de kettőig nem álltam meg. Az utcák üresek. Az igazság az, hogy ma kezdtem csak írni a blogot. az eddigieket emlékezetből írtam. Minden második mondatban benne van a koronavírus, ugyanakkor csak várunk, hogy történjen valami, de nem történik semmi. Az a baj,  hogyha valaki megfertőződik, akkor is csak több nappal később jönnek a szimptómák. Inkább jobb lenne átesni rajta mielőbb és gyorsan felépülni.

Oldalak