Motiválás

Egyre gyakrabban lehet hallani tanárok szájából, hogy hiába adunk intőt vagy adunk rossz jegyet a diáknak, őt nem érdekli. Mi ennek a jelenségnek az oka és mit lehet ellene tenni?

A diákok az általános iskola kezdetekor érdeklődőek, csillogó szeműek és szeretnek tanulni, motiváltak. Ez a motiváltság később eltűnik.

Amikor egy tanár egy átlagos (nem létező) diáknak egy munkájára vagy feleletére elégtelent ad, akkor a diákot minősíti. Ha nincs a tanár és a diák között kötődés, akkor a negatív kritika megfogalmazása a diákot visszatartja a teljesítménytől. A kamasz években a negatív kritika amúgy is gyakran elkedvetleníti a diákot és eltávolítja a kritika tárgyától.

A hátrányos családi és társadalmi környezetben nevelkedett gyerekek pszichikailag rosszabbul viselik a rossz szereplést, mint azok, akik minden szempontból harmonikus környezetben nőnek fel. Az ilyen gerekeknek a negatív kritika inkább árt, mint használ.

Az diákok tanítása-nevelése kapcsán fontos a pozitív hozzáállás, a pozitv megerősítés.

Lássunk egy személyes példát:

Egy diák egy szakmai évfolyamon (OKJ-s szakma első éve) szeptemberben közölte velem, hogy az én tantárgyamhoz hülye, már középiskolában is az volt, ne várjak tőle semmi jót. Erre én azt mondtam, hogy várjunk csak az ítélettel, majd meglátjuk mi lesz. Úgyanúgy foglalkoztam vele, mint a többiekkel, esetenként még külön is, és ha jó dolgokat készített, akkor megdícsértem. November végén egyszer megkérdezte, hogy honnan tudna többet önállóan tanulni a tárgyban. Megadtam azokat a webcímeket és könyveknek a címét, ahonnan a dolgoknak utánanézhet. Február közepén egy gyakorlaton feltett néhány olyan kérdést, amiből egyértelművé vált, hogy követi és igenis érti a a témát.

A pozitív megerősítés volt a helyzet kulcsa. Kijelentette magáról, hogy a témához nem ért és tehetségtelen. Nyilván ezt a korábbi tanáraival való kapcsolata mondatta vele. Valószínűleg rendkívül sok negatív kritikát kaphatott. Felajánlottam neki a tabula rasa-t, és segítettem  fejlődését amennyire tudtam, mint bárki másét. A diák pedig eljutott arra a pontra, hogy a téma nem is annyira különleges és érthetetlen, mint azt korábban gondolta. Segített neki az is, hogy ugyan nem tudott abban a tempóban minden részletet elsajátítani, mint amit az osztály legjobbjai, de ő is érezte a fejlődését.

Egy diák dícsérése megerősíti a diákot, a tanár diák kapcsolatot szorosabbá teszi. A diák motiváltabb lesz és megfelelő egyéb feltételek esetén sokkal jobb eredményeket tud elérni. Az olyan gyerekek esetén, akiknél a sikerélmény ritka, mint a fehér holló, a legelső lépés az, hogy sikerélményt nyújtunk, értékeljük a csekély eredményeit is. Ezzel világossá tesszük, hog olyan területeken is elérhet sikereket, amiket mi felnőttek érzünk fontosnak. Ha az alapszintű eredmények megjönnek, emelhetjük a téteket, de mindig csak annyira, hogy számára az éppen aktuális állapotában a siker elérhető legyen.

A gyenge diákok esetén gyakran nem az abszolút mérce, hanem a fejlesztés jelenti a sikert vagy kudarcot.

A hátrányos helyzetű, vagy kisebbségi diákok esetén nem lehet elvárni a 100%-os sikert sem. Nem minden diák akar és tud résztvenni egyfaja fejlesztő programban. Esetenként nem akar, máskor képességei sincsenek meg hozzá. A tanár számára is kell a pozitív motiváció, tehát az iskola vezetésének, a tanártársaknak is kell az ilyen diákokkal foglalkozó pedagógust pozitívan motiválni és természetesen a tanár akkor érzi hatásosnak a munkáját, ha lesznek a diákok között fejlődőképesek.