20. Keverés

Tegyük fel, hogy az előzőekben leírt módon minden sáv hangszínét beállítottuk. A szám végső keverését kell kialakítanunk.

Alapvető cél, hogy minden track, azaz minden szólam jól hallható legyen, a hangszerek elkülönüljenek egymástól, az egyes szólamok pontosan elkülöníthetőek legyenek, ugyanakkor a hallgatónak mégis valamiféle összhangot adjanak. Minden számnál alapvető, hogy a szólóének és a vokál hallható legyen, érthető legyen, tehát kicsit elöl legyen más hangszerekhez képest.

Ezen felül néhány további cél is lebeghet a szemünk előtt, attól függően, hogy milyen a szám jellege:

  • Hogyha egy csendes akusztikus dal szólal meg, akkor célszerűen a keverés eredményének egy lebegős, minden hangszert pontosan hallhatóan megszólaltató eredménynek kell lennie a fentieken kívül és az sem baj, hogy a sztereo térben a hangszerek távol állnak egymástól.

  • Egy pop dalban, ahol sokféle hangszer előfordulhat, az éneknek, vokálnak elöl kell lennie, a billentyűs hangszereknek a ritmusgitároknak háttérben szőnyegként kell szólnia, az esetleges hangszeres szólóknak ki kell emelkednie. A gitárosok riffjei ugyanakkor nem kell, hogy elöl legyenek. A basszusnak és a dobnak annyira kell elöl lennie, hogy hallható legyen, de tényleg csak az ütemet adja.

  • Egy tánczenének, drum and bass zenének a fentiek mind igazak, csak éppen a basszusnak és a ritmusszekciónak hangsúlyosnak kell lennie.

  • Egy blues, rock, heavy metál, stb... zenében a gitárok fontosak, ezért azokat úgy kell megszólaltatni, hogy a gitáros szólamok pontosan kivehetők legyenek és a hangzásnak is kicsit karcosnak kell lennie, ízléstől függően.

Az eredmény hangképét pedig a lehető leghangosabbra kell venni, a teljes médiaanyag többi számához viszonyítva arányosan persze. Ez gyakorlatban a -1 db-t jelenti!

Az alábbiakban egy munkamódszert mutatok be, amellyel a megfelelő keverést lehet elérni.

Elsősorban a zenének a legfontosabb részeivel érdemes kezdeni. Ezek a lábdob, a pergődob, a basszus, az ének, illetve a szólóhangszerek.

Lábdob, pergő, basszus

  • Keressük meg a leghangosabb részt a zenében. Minden csatornát kapcsoljunk ki, kivéve a basszust, a lábdobot és a pergőt. Addig emeljük a szintjeiket, hogy játék közben -10 -8dB-ig menjen fel a mérő.

  • Ha a basszus szólam tele van mélyekkel, akkor a lábdobnak "kopogósabban" kell szólnia, azaz a lábdob legmélyebb hangjait csökkenteni kell és a lábgép koppanását erősíteni. Ha pedig a basszus kicsit torzított, vagy magasabb hangok is vannak benne, akkor vágni érdemes a mélyeit és a lábdobnak mélyebben kell szólnia.

  • A lábdob és basszusnak 30Hz alatt 5-6dB-t csökkenteni kell.

  • A basszus és a lábdob a sztereó térben mindig középen szól.

  • A pergődob a rock esetén mindig kicsit hangosabb, mint a lábdob. A pergőt gyakran kiemelik 2kHz környékén. Ha nem túl hangsúlyos, akkor 400Hz-nél emelni lehet. A hangerejét úgy állítsuk e, hogy a maximum ne menjen -6dB fölé.

Ének

Fontos, hogy minden szót lehessen érteni. Hangosabbnak kell lenni, mint a zene többi részének, érthetőnek. Nem szabad túl sok effektet használni, sőt néha a tiszta nyers hangzás a legjobb hangzás. A kevesebb több. Ezt értjük a visszhangra (delay) és a zengetésre (reverb) is. A reverb kb. 200ms. A szóló éneket a sztereó hangzás kellős közepébe tesszük.

A többi ütőhangszer

A cineknek nem kell túl hangosan szólnia. Gyakori, hogy 1 kHz alatt vágják a hangjukat néhány dB-lel. A tamok és az egyéb kézzel lábbal püfölt hangszereknél az eredeti hangzást érdemes megtartani és kipanorámázni őket középről. Ahogyan a színpadon elhelyezkednek. Lehetőség szerint a hangszerek egyenletesen legyenek elosztva a panoráma térben. A mély tamok esetén lehet, hogy vágásra van szükség a mély hangoknál. A magas tamoknál arra kell vigyázni, hogy a pergődobbal ne akadjon össze a hangzás.

Akkordhangszerek, vokál, háttérének

A többi hangszer feladata a kíséret. Nem szabad átvenni a vezetés szerepét, hanem csak alátámasztani a hangzást. Ne szóljon hangosabban, mint az ének!

Kevés mély legyen bennük, hogy ne ütközzön a basszussal és a pergődobot se mossa el, azaz ne legyen benne túl sok magas. A panorámázás során középről ki kell tenni a hangszert valamelyik irányba és esetleg reverb vagy delay segítségével az ellenkező oldalra is kitenni. Az is trükkös lehet, hogy lemásoljuk a sávot és a másolatot 4-3 ms delayyel a panoráma túlsó oldalára tesszük. Ne menjen a maximum -6dB fölé.

Minden egyes sávnak, minden hangszernek legyen a frekvencia térben és a panorámatérben önálló helye. Mit értek ez alatt? Ha két gitár hasonló hangzásra van állítva és a panorámatérben ugyanonnan szól, akkor az egy gitár lesz. Ha hasonlóakat játszik a két gitár, és ugyanonnan szól, akkor az a hangzás szempontjából egy gitár lesz. Ilyenkor a két gitár legyen a panoráma térben különböző oldalakon! Az is lehet, hogy hasonló helyen van, ekkor a két gitár hangzását (hangszínét) kell az EQ val elállítani. Mellesleg az sem baj, ha a két gitárnak eleve más a hangszíne (mondjuk egy strato hangzás és egy Humbucker pickupos Les Paul hangzás).

Kompresszor használata

A masterelés előtt kompresszort csak egészen speciális esetekben használjunk. Például olyankor, ha a dobos nem volt képes hasonló hangerővel megütni a dobokat. Ilyenkor a dob csatornát át kell küldeni egy másik csatornára, ott kompresszort használni és az eredeti és a kompresszált anyagot keverve érdemes a végső dob hangzást kialakítani. A kompresszort ilyenkor gyors felfutásúra és "hard" tömörítésre kell állítani. Az eredetire is szükség van, mert így maradnak meg a tranziensek, amelyek a hang speciális jellegét adják meg és az ütéseknek a dinamikáját a kompresszált hangok adják.

Hasonló eset lehet az is, amikor az énekes nem tudta felénekelni az anyagot egyenletes hangerővel. Ilyenkor készíteni kell egy kompresszált csatornát az eredeti anyagból és az eredeti és a kompresszált anyagot keverni össze.

A kompresszor használata során érdemes először 3dB-re állítani a tömörítés kezdetét és az arányt 3-5 közé állítani. A felfutással és a lecsengéssel kell játszani. A rövid felfutás unalmassá teszi a hangokat, mert a hang kezdetén lévő tranziensek (átmeneti zajok, hang kezdés, stb...) jellegzetessége elveszik. Ezt esetleg a basszus szólamnál lehet használni, ha a basszusnak nincsen külön jellegzetessége. Ha a basszusban vannak tranziensek, pl. pengető hang, slap technika, akkor az felfutásnak (attack) lassabbnak kell lennie. Ha a lefutás (release) túl nagy, akkor a hang eleresztése "pumpáló" érzést kelt, amit nem jó hallgatni.

Kellemes a fülnek

Miután készen vagyunk az egyes csatornák hangerejének beállításával szenteljünk figyelmet a különböző effekteknek. Az effektek sohase legyenek bántóak, erőszakosak, hacsak nem az a cél. Az összekevert anyagban ne legyenek kiugró hangos részek, hacsak nem az a cél. Egy hangszer sávját manapság már sohasem veszik fel egyhuzamban, ezért előfordulhat, hogy egyik rész hangosabb, mint a másik egy tracken belül. Figyelni kel arra, hogy a keverésben a különböző hangerőn felvett részek legyenek kiegyenlítve hangerő szempontjából és összességében a track mindig ugyanolyan hangos legyen.

Végső anyag

Mikor már minden sáv készen van pihenjünk egyet. Minimum 10 percet vagy egy éjszakát pihenjünk, hogy a fülünk felfrissüljön és megszabaduljon a nyomástól. A végső hallgatás közben figyeljünk olyanra is, hogy van-e a felvett anyagban olyan, ami zavaró. Például felesleges ütőhangszer, felesleges sikálás egy gitáron vagy hasonlóak. Ezeket könyörtelenül vegyük ki az anyagból. Nem könnyű döntés, mert a zenész éppen azt a részt fogja szeretni, de nekünk a teljes dalt kell figyelni és nem egyes részeit.

A végső hallgatás során ne csak egy helyről, hanem a lehallgató szoba sok részéről hallgassuk a zenét. Figyeljünk, hogy minden dallam, motívum hallatszik-e. Vannak-e túl hangos vagy túl halk részek. Hallgassuk meg fejhallgatón, mp3 lejátszón, autóban is. Esetleg ha van olyan hely, ahol nagy hangrendszeren is meg tud szólalni, akkor azon is. Ha valahol valami nem szólal meg, azt nem fogja a masterelés helyrehozni! Azt még a keverésnél kell helyretenni.

Néha csak az utolsó fázisnál, valamelyik hallgatásnál derül ki, hogy az anyag teljesen el van keverve. Ekkor ne habozzunk! Minden EQ-t kapcsoljunk ki, minden hangerőt tegyünk nullára és kezdjük elölről a munkát.