Film rock - forgatókönyv

1.szín

10 zenész egy külvárosi kocsmában koncert után azon vitatkozik, búslakodik, hogy miért nem kíváncsi senki a zenéjükre. Persze mindegyik zenekar utánjátszó és majdnem ugyanazokat a számokat játsszák. Vannak bennük tehetséges és tehetségtelen zenészek is. Kiégtek a tagok és nincs már bennük motiváció. Érdektelen, amit játszanak és nincsen megfelelő produkció és menedzsment sem mögöttük. Miután a beszélgetés közben ezt felismerik néhányan elmennek haza a többiek pedig maradnak és elkezdenek együtt gondolkodni arról, hogy mi lenne a tuti megoldás.A szövegeknek a mai világról kell szólnia, a zenének ütősnek kell lennie, a színpadképnek ütősnek kell lennie, a koreográfia is fontos, civil kinézetű nem lehet a színpadon, stb…

2. szín

A fenti csapatból hatan elkezdenek próbálni egy próbateremben. Gyorsan kiderül, hogy van saját dal, van jó szöveg (PiQasso), de a zenészek képességei különböznek és sokszor vagy nem elegendők vagy mások, mint amire szükség van. Vannak leállások viták, és pontatlanságok.

Hamar probléma lesz az énekessel, mert készületlenül jön a próbákra. ( Nyikhaj )

3. szín

Vidéki koncertre megy a csapat, egy tanyára. Az énekesért elmennek kocsival. Nála csak egy mikrofon és egy kottatartó van. A kottatartót nézve énekel - hamiskásan, néha unatkozva, néha félrevonul, nem tudja a zenét. Gáz! A koncertet ő szervezte, a haverjai a tanyasi srácok, akik istenítik, de a zenekar tagjai, illetve a helyi idegen nézők unják a bulit, de végül lemegy a koncert. Az ismert számok alatt érdeklődnek, de a sajátok alatt nem.

A koncert után Nyikhaj és barátja Csibe elkezdenek a gulyáslevest zabálni és inni, és gyorsan berúgnak. Nyikhaj lenyúlja a gázsi felét. Kettejük részeg beszélgetése közben kiderül, hogy Nyikhaj lenézi a többieket.

4. szín

A következő próbán visszahallgatják a felvételeket és kiderül, hogy az Nyikhaj hamis és teljesen lélektelenül énekli a sajátokat. Csak a közismert számokat énekli elfogadhatóan. Ekkor derül ki, hogy lenyúlta a gázsi felét és a többiek majdnem megverik. A jelenet végén kirúgják a zenekarból. Ekkor derül ki az is, hogy az egyik gitáros - Ákos - pocsékul játszik és valójában a többiek jók lennének, de az ő produkciója lerontja a produkciót, viszont a dumája fergeteges! Ákos neve művésznév, valójában Jancsi.

5. szín

Hárman összeülnek. Ákos, PiQasso és Gabi a gitáros. Arról beszélgetnek, hogy Ákos milyen pocsékul szólt és egyébként is mennyire képtelen a ritmust tartani. Ákosnak rosszul esik, de a többiek abban állapodnak meg, hogy lesz néhány szám, amit ő kezd, de egyébként ha fent van a színpadon is nem fog szólni az erősítője vagy csak halkan. A dumája jó és vicces ezért, ő lesz az egyik frontember és spíker. Egyébként megegyeznek abban is, hogy ő lesz a menedzser, mert azt jól csinálta eddig is. A szövegekbe is beleszól majd. Abban is megegyeznek, hogy egyelőre PiQasso fog énekelni a lekötött koncerteken, de keresnek énekest.

6. szín

Vidéki koncert. A faluban plakátokat tesznek ki a zenekar tagjai a helyi rocker gyerekek érdeklődve lesik a koncert előtt. Ákosnak van egy szakadt amerikai Camaroja, amit felmatricázott zenekari dolgokkal.

7. szín

Egy másik vidéki kocsma koncerten, elég pocsék körülmények között, a dobos srác - akkor derül ki a nézőknek, hogy 70 éves - szívrohamot kap a koncert közben és mentő viszi el. Mivel nincsen éppen dobos, ezért az egyik ott sörözgető srác (Csáp) kérdezi, hogy a koncert hátralevő részét ne dobolja-e le? Beugrik és fergetegesen dobol, bár elég fura alak. A koncert végén kérdezik, hogy nem száll-e be, de eltűnik és nem jön később sem elő.

8. szín

A zenekar által feladott hirdetésre - dobost keresnek - jelentkezik egy fiatal lány - hozzájuk képest. Ákos beszél vele telefonon. A lány rögtön kiköti, hogy ne kezdjenek ki vele, mert leszbi, egyébként pedig tökön rúgja azt a pasit, aki kikezd vele. Próbán beül a dobok mögé és fergetegesen jó. Felveszik. A következő koncerten már ő dobol és nagyon jó!

9. szín

Gabi a gitáros elhívja az egyik haverját ( Zsoóti ) egy koncertre. Autószerelő és technikai zseni. Beszáll a zenekarba és elkezd hangosítani. Megszólalnak az énekek, a vokál és általában a zenekar is. Másnap visszahallgatják és kiderül, hogy a srác tök jól kever. Van egy busza és egyébként stúdió cucca is. A zenekar állandó technikai zsenije lesz.

10.  szín

Mennek vidékre télen a busszal, benne az egész cucc. Lerobban a kocsi a város határától 10 km-re. Nem tudnak továbbmenni. A technikus srác nekiáll szétszedi a motor egy részét és fél óra múlva mennek tovább.

11. szín

Az énekesek meghallgatása katasztrofális, egyik a másik után jön és valami mindegyiknek hibázik.
A 10. énekes után a csapat kimondja: PiQasso énekel, ő a frontember, de Ákos konferál.

12. szín

A basszusgitáros srác magánéleti problémák miatt kiválik a zenekarból. Eddig sem sok vizet zavart. Pontos volt, de ennyi. Még pár koncertet bevállal, de néha nem tud jönni.

13. szín

Egyik nap beállít egy másik zenész ( Perec) a próbára. Kintről hallgatta a zenekart, mert a saját zenekara elfelejtett eljönni. Hallja, hogy nincs basszusos. Ha akarjuk beszáll. Őrülten jól játszik a próba végén megkérdezik a tagok, hogy nem akar-e beszállni, mert egy hónap múlva lesz egy nagy koncert és kellene basszeros. Beszáll.

14. szín

Felvillanó képsorok. Egyre jobb a zenekar, a számok ütősebben szólnak a klubokban, szerte az országban. Az előbb említett nagy koncert: előzenekar lett egy vidéki fesztiválon. Sikert aratnak, de valami még hiányzik.

15. szín

Az egyik zenekari tagnak egy távoli ismerőse operát énekel és megkérdezik, hogy beszállna-e néhány szám erejéig, illetve vokálozna-e. Igent mond és a következő alkalommal a próbán néha már négyen is énekelnek. Hátborzongatóan jól szól a zene.

16. szín

A próba végén Ákos megjegyzi, hogy a vidéki fesztiválon látott minket egy nagy vidéki fesztivál fő szervezője és megkérdezte őt, hogy nem akarunk-e fellépni a XXXX. színpadon a nyár közepén a Balaton pártjánál. Persze fellépünk.

17. szín

A nyári koncert: A koncert fergetegesen sikerül. Több ezer néző van fiúk, lányok vegyesen. Dallamos, jól hangzó, hallgatható rock zene, néha durva metál, néha sláger és zene. A koncert után sok híres és fontos ember gratulál és azt kérdik, hogy hol lehet lemezt venni. Stúdió időt is ajánlanak fel. Szóval siker…

18. szín

A koncert utáni napon találkozik a banda és Ákos beszámol a történésekről. Egy osztrák és egy német turné részleteit bocsátja a csapat elé. Angolul kell énekelni és kellene egy lemez, promóciónak. Ehhez be kell tolni egy csomó pénzt és rengeteg energiát.

19. szín

Stúdióban van a csapat, veszik fel az anyagot. Fotózás, próbák, promo hirdetések, vidéki koncertek. A produkció összeáll. A számoknak megszületnek az angol szövegei. A zenekar szinte csak angolul énekel. PiQassot elküldik angol tanárnőhöz kiejtést is gyakorolni.

20. szín

Nyugat- Európai turnén 10 városban 10 koncert három hét alatt. Szokásos városból városba, szállodából szállodába utazás.

21. szín

PiQasso összejön az énekesnővel. A koncertsorozat óriási siker és sok pénz.

22. szín

Magyarországon is megy a szekér. Nyári fesztiválokon fő zenekar lesz a banda, az egyik nagy kereskedelmi TV-ben beválogatják PiQassot a tehetségkutató zsűrijébe.

23.  szín

Ahogyan lenni szokott a zenekarban felüti a fejet a viszály. Az egyik tag megborul droggal, a másik nem bírja a terhelést. PiQassonak és barátnőjének gyereke születik. A zenekar egy időre leáll. Hivatalosan új dalokat vesznek fel, de valójában a pörgés sok nekik. A dobos csaj egy koncert végén négykézláb mászik le a dob mögül, mert annyira be van rúgva. A basszeros elvonóra megy.

24. szín

A tagok új egyéni projektekbe kezdenek. PiQasso Celeb lett. A pénz persze fogy.

25. szín

Eltelt két év és újra össze-össze járnak a tagok, játszanak együtt. Elhatározzák, hogy tényleg újrakezdik. Új dalokkal, új produkcióval, fenntartható módon…

26. szín

Beállnak fontos társadalmi események mögé. Háborúellenes megmozduláson vesznek részt, filmet készítenek, klubot működtetnek.

Sínen van a banda...