Az oktatás szervezése
A hatalom hosszú távú megtartásának egyik alapvető módszere az, hogy a lecserélhetők nagy létszámát elzárjuk a tudástól és lehetőség szerint csak olyan tudás megszerzésére adunk lehetőséget számukra, amely az általános érvényű igazságok megismerésétől távol tartja őket. Az általános iskolában olyan tananyagokat kell használni, amely az aktuálisan regnáló hatalom elveit, politikáját tükrözik. Írni és olvasni meg kell tanítani a fiatalokat, hogy az általános kétkezi jellegű munkát majd jól el tudják végezni, hiszen jól és sokat kell dolgozniuk, hogy abból sok szép adó keletkezzen. A történelem tanításakor egy kis történelemhamisítással a következő generáció már azokat az elveket és eszméket fogja fontosnak tartani, amely a fennálló hatalomnak fontos. Magyarország szinte minden politikai fordulatnál átírja a történelemkönyveket, az éppen fennálló rend támogatására buzdít - Iszlám állam tankönyvei fegyveres matematika példákat tartalmaztak.
A második szint az általános iskola után kezdődik, amikor a fiatalok minél nagyobb arányát kell szakképző iskolákba terelni, ahol az általános műveltséget adó tárgyak mennyisége kevés és ennek nyomán a tanulók egyszerű tevékenységeket végző munkásokká válhatnak, de a világ valóságos folyamatait nem fogják majd érteni. Így könnyű lesz manipulálni őket. Ilyen módon később sem fognak irodalommal, filozófiával, gazdasággal és társadalomtudományokkal foglalkozni. Nem tudják kritikával illetni a társadalmi berendezkedést. Ezekbe az iskolákba a nép átlagos gyermekei bekerülhetnek, sőt kívánatos, hogy bekerüljenek, mert ilyen módon tudnak majd adófizető polgárokká válni.
A gimnáziumi jellegű középiskolákba való bejutást az átlagos, a társadalom alsó középosztályából származó gyerekek esetén meg kell nehezíteni, vagy el kell lehetetleníteni. Ez azért lényeges, mert a felső középosztály, vagy éppenséggel a társadalom legvagyonosabb rétegeiből származó tanulók nyilvánvalóan szüleik világnézetével azonosulnak és ilyen módon majd egyetértenek a fennálló renddel, nem fognak lázongani, hanem szépen belesimulnak majd. A társadalmi mobilitás csökken. A szegénység, kiszolgáltatottság újratermelődik, és persze az elit is ugyanabból a körből kerül ki. A társadalmi értékrend konzerválódik. Erre a célra a gimnáziumokat magániskolai hálózatok vagy egyházi iskolai hálózatok kezébe kell adni. A magániskolákba csak a jobb módú emberek gyerekei lesznek képesek beiratkozni, mert tandíjat, alapítványi hozzájárulást kell fizetni. Az ebbe a körbe kerülést esetleg az általános iskolai eredményekhez is lehet kötni. Ilyen módon például a bevándorlók gyermekei, akik otthonról más értékrendet hoznak és esetleg az alapfokú iskolázottságuk sem tökéletes nem fognak bekerülni ezekbe az iskolákba. A demokráciákban ha le is zajlik egy ilyen folyamat, azért az állam kénytelen fenntartani viszonylag szélesebb középiskolai hálózatot. Sok helyen van a világon ilyen, ugyanakkor az állami fenntartás szinte kivétel nélkül az alacsonyabb színvonal szinonimája is.
Az egyetemekre való bejutást szintén korlátozni kell, kevés ösztöndíjas és államilag támogatott hely fenntartásával és több fizetős oktatás indításával. Növelni kell a kifejezetten szakmai, mérnöki szakok létszámát. A szükséges mértékben engedélyezni az orvosok és tanárok létszámát. A bölcsész karokon az új gondolatok és elvek tanítását megnehezíteni, korlátozni vagy betiltani kell, hiszen ott társadalmi kérdésekről gondolkodnak az emberek. A jogi karokon tisztán fizetős foglalkozásokat indítanak, hiszen aki ki tudja fizetni a tandíjat, az később majd maga is a pénz keresésén gondolkodik. A különösen nagy gazdasági különbségeket produkáló osztályokban a társadalmi mobilitás nagyon kicsi, csak a felső középosztály gyerekei lehetnek felső középosztálybeliek. A Pénz kineveli a következő generáció pénzes embereit.
Magyarországon 1945 előtt csak a polgárcsaládok gyerekeiből lehetett egyetemre jutni. 1945-1970 között az egyetemekre könnyebben bejutottak azok, akik munkás vagy paraszt családból származtak, mint akiknek polgárok voltak a szüleik. Később ez a diszkriminálás eltűnt és a 80-as évekre már gyakorlatilag megszűnt. A társadalmi mobilitás is megindult. 1990 után a felvételi pontszámok lettek mérvadóak a felsőoktatásba való bekerülés feltételeként. 2000 körül elindultak a pénzes képzések, ahová először csak külföldi diákok kerültek be, tipikusan az arab országokból. Később ahogyan szűkültek az ingyenes helyek egyre több magyar diák is kénytelen volt pénzes helyekre jelentkezni, ami a társadalmi mobilitást lecsökkentette és csökkenti ma is.
Az állam az egyetemek bölcsész szakjainak férőhelyeit folyamatosan csökkentette. Ezek nem adnak napi szinten azonnal felhasználható tudást, így nincs is szükség rájuk, ezzel szemben a műszaki, technikai szakokon a bejutást már nem korlátozza.
A demokratikus kormányok általában az egyetemekre bízzák, hogy milyen szakot indítanak el és aztán hány tanulót fogadnak be ezekre a szakokra. Az állam finanszírozza is ezeket a szakokat, mert tudja, hogy a bölcsészek alakítják ki a jövendő politikusait, újságíróit, televíziós és médiaszemélyiségeit, tehát idővel ők lesznek az új korok megmondóemberei.
Az autokráciák ezt a fajta tudást csak az elit számára engedik könnyen hozzáférni, sőt az elitbe tartozók gyermekeit elküldik külföldi egyetemekre, Svájc, Oxford, az Egyesült Államok és más helyek első számú egyetemeire ösztöndíjjal. Így természetszerűleg ők lesznek a következő generáció elitjének emberei.
Egészségügy
A demokráciákban az egészségügy az egyik legfontosabb eszköze annak, hogy a hatalom minél több támogatót szerezzen magának. A nyugdíjasok, akik az egészségügyi szolgáltatások leggyakoribb használói a társadalmi szavazóbázis egyharmadát adják, tehát a demokráciákban fontos a velük való állami törődés. Az is biztos, hogy a nyugdíjasok ezért sokba kerülnek.
A diktatúrákban a nyugdíjas korúak - öregek - már nem tudnak adót fizetni, nem dolgoznak, nem érdekesek. Hiába fizettek egész életükben járadékokat öregkorukra az állam nem törődik velük. A nyugdíjasok nem fognak fellázadni a fennálló hatalom ellen. Míg Magyarországon 2010 előtt a nyugdíjak az úgynevezett svájci indexálás szerint emelkedtek, amely kedvező volt a nyugdíjasok számára, 2010 után az indexálás megszűnt és egy lényegesen rosszabb rendszer alakult ki, amely a nyugdíjasokat elszegényíti.
A tudomány vívmányai hiába jelennek meg a gyógyítás területén, az állam a szélesebb nyugdíjas rétegek számára nem teszi lehetővé annak elérését. Ennek módja az, hogy speciális kórházakat alapítanak, ahol az uralkodó elit tagjai kaphatnak csak ellátást, az átlagember pedig csak pénzért kaphatja meg a magas szintű ellátásokat. Esetleg a társadalombiztosítás egy alap szintet biztosít, de bizonyos jellegű dolgokhoz csak pénzért, sok pénzért lehet hozzájutni.
A gyermekekkel kapcsolatos egészségügyi ellátás minősége is függ a társadalmi berendezkedéstől. A demokráciákban a gyermekes családok komoly szavazóbázist jelentenek, ezért számukra olyan körülményeket kell biztosítani, amely miatt a fennálló hatalomra szavaznak. Ilyen módon Európa sok országában a gyermekekkel való törődés, a bölcsőde, óvoda, a gyermekorvoslás magas színvonalú és jó szolgáltatásokat nyújt. A gyermekhalandóság alacsony. Diktatúrákban a gyerekek csak a jövőben lesznek adófizetők, tíz éveket kell várni, mire képesek lesznek dolgozni. Ilyen módon inkább azt kell ösztönözni a lakosságnak, hogy szüljenek több gyereket, azokat neveljék fel ahogyan tudják és ennek érdekében nem tesznek túl sokat, de mindenesetre nem költenek rá. Mivel a társadalom a diktatúrákban sohasem a magas gyermekhalandóság miatt lázad fel, ezért ezt nem is kell figyelembe venni a kormányzás során.
Az egyes társadalmi rétegek esélyei
Gondolkodjunk el azon, hogy a Kennedy család tagjai vajon miért vannak benne az USA politikájában több, mint 100 éve. Az uralkodó elit csak nagy társadalmi változások során szokott kiszorulni a hatalomból. Ha a társadalmi változások evolúciósak és nem forradalmiak, akkor a mindenkori elit - és itt beszélhetünk gazdasági, politikai elitről is - időben értesülve a változásokról tud alkalmazkodni hozzá. Csak a forradalmak azok, amelyek során az elit egy része kiszorul a hatalomból. Melyik jobb? A forradalmak gyakran véres leszámolásokat is tartogatnak, harcokat, gyilkosságokat. Ez nyilvánvalóan nem jó senkinek, ugyanakkor a valódi változások csak így valósulhatnak meg.
Az alsóbb néposztályok, a mi szóhasználatunkban lecserélhetők, ki vannak szolgáltatva a mindenkori politikai elitnek és az elit sohasem szándékozik megadni nekik önként a felemelkedés lehetőségét. A politikai elit arra számít, hogy a kétkezi munkások leszármazottai is kétkeziek lesznek, az értelmiség, a gazdasági és politikai vezetők leszármazottai is maradnak a saját kasztjukban. Ebben az esetben hosszú időre lehet tervezni. Az oktatás a társadalmi mobilitás legalapvetőbb forrása. Az autokratikus berendezkedésű országokban olyan oktatási rendszert alakítanak ki, hogy az konzerválja a fennálló társadalmi berendezkedést. A demokratikus országokban az oktatás több lehetőséget biztosít az alsóbb osztályok tagjai számára is.