Szrgya Popovics könyve alapján
Erőszakmentes ellenállás - langyi bohóckodás?
A diktatúrák megdöntéséhez a félelem legyőzésén keresztül visz az út. Ha az emberek a diktátor rendszerét "cikinek" érzik, az ellenállás pedig "trendivé" válik, akkor az átlagember vonzódni kezd hozzá, hiszen a diktatórikus rendszerekben az emberek csalódnak egy idő múlva, sőt érzik, tudják, hogy az alapvetően rossz nekik.
Nem kell azt gondolni, hogy az erőszakmentes mozgalmak valamiféle hippi dolgok, vagy a brutális rendszer ellen nem lehet fellépni.
Először arra van szükség, hogy az emberek legyőzzék a rendszer megdönthetetlenségének érzését és a félelemet. A mozgalomnak nagyon sok embert maga mellé kell állítania, de az erőszakos, szervezetlen csőcseléket az emberek nem szeretik, nem állnak melléjük. Ha azt látják, hogy békésen és szervezetten tiltakozó fiatalokat, embereket visznek el a rendőrök, akkor a nagymamák és az anyukák is hívogatják majd a rendőrséget és nyilatkoznak a TV-knek (külföldieknek is), hogy miért csinálják ezt.
A tüntetéseknek szervezetteknek kell lenniük, azaz kellenek olyanok, akik előkészítik, levezetik. Lehetőleg úgy kell szervezni, hogy a hatalom ne lásson bele, esetleg azt tudja csak, hogy lesz, de hogy hol és mikor, azt már nem. Akár a gyülekezési törvényt is ki lehet szabad játszani.
Módszerek
A durva módszerek azért nem érnek semmit, mert a diktatúrák erőszakban jobbak, nem lehet legyőzni így őket. Ha a rendőrökkel és a katonákkal verekednek a tüntetők, akkor az egyenruhások félni kezdenek és akkor szétverik a tüntetést. Olyan területen kell versenyezni, ahol gyengék. A statisztikák szerint azok a tiltakozások voltak inkább sikeresek, ahol békés módon tiltakoztak az emberek.
Az erőszakmentes tiltakozások legfontosabb eleme az, hogy a diktatórikus vezetőt fosszuk meg a tekintélyétől.
A tiltakozásokat kis célokkal, mindennapi ügyekkel kell kezdeni és nem a nagy társadalmi kérdéseket kell megoldani. Az emberek akkor mennek, ha valami személyes ügyük megoldását szeretnék elérni. Az aktivistáknak nem szabad önzéssel vagy erkölcstelenséggel vádolni azokat, akik egy Nagy Társadalmi Ügy miatt nem mennek ki az utcára. A Nolimpia, mivel elhitték az emberek, hogy a saját zsebükre megy eléggé személyes ügy volt, főleg az úszó VB előtt és közben. Például Gandhi a só miatt kezdett, mások San Fransico-ban a kutyapiszok miatt indítottak először sikeres mozgalmakat. A kezdeti sikerek után az emberek szimpatikusnak találják a szervezőket és követni kezdik őket.
A kezdeti sikerek után mozgalmat kell építeni. A mozgalmakhoz nem csak a fővárosban vagy nagyobb városokban, hanem a falvakban is kell aktivistákat toborozni és olyan megmozdulásokat szervezni, amelyeknek a célja a happening és kapcsolatépítés és nem a rezsim közvetlen lerombolása. A helyi eseményeknek a helyi problémákat kell meghallgatni és ha lehet megoldani. Ezt Orbán annak idején a Polgári körök segítségével nagyon jól kitalálta. Mikor hatalomra került persze a polgári köröket feloszlatták, mert túl sok lett volna a jutalomra vágyó körös és nem lett volna jó, ha ezeken a helyeken elkezdik kritizálni a hatalmat.
Nevetés a félelem ellen
Legyenek olyan akciók, amelyek az emberekből nevetést váltanak ki és nem agressziót. Milosevicsék elleni egyik első húzás az volt, amikor egy hordóra rátették Milosevics képét Belgrád központjában és az arra járók behúzhattak neki. A szervezők nem csináltak semmit, csak figyeltek és a kamerák forogtak. A rendőrök a hordót hurcolták el, aki beleütött a hordóba azt nem lehetett.
A nevetés a legjobb a félelem ellen. Szíriában ping-pong labdákat szórtak szét rendszerellenes jelszavakkal és azt hajkurászták a rendőrök.
Szimbólum
A rendszer ellenfeleinek ki kell találniuk egy szimbólumot, amit használhatnak azok, akik a rendszer ellen tüntetnek. Ilyen manapság a sárga mellény Franciaországban, vagy egy ököl egy plakáton, hogy akik nézik, azok lássák, hogy hányan vannak a rendszer ellen. Volt olyan, hogy a jelkép az volt, hogy a járművek lassan közlekedtek. Szükséges, hogy mások is lássák, hogy hányan vannak az ellenállók, mert akkor csatlakoznak hozzá mások is.
A fontos az, hogy mindenki lássa, hogy sokan vannak!
Kinek az érdeke még?
A sikeres diktátorbuktatások okai között sokszor vannak olyan okok is, amely valamelyik nagyhatalom érdekeit szolgálják. Ebben az esetben az országon kívül is lehet kezdeni a szervezést, kivitelezni a szükséges szóróanyagokat, eszközöket és esetleg a hozzá szükséges anyagi forrásokat is lehet biztosítani. Nem utolsósorban az a know-how, ami biztosítja a sikeres akciókat is nagy érték, amit korábbi sikeres akciókat kivitelezők tudnak szolgáltatni.
Kell a jó cél
A diktátorok megbuktatása önmagában nem elég, mert nagyon gyakori a világtörténelemben, hogy egy diktátor bukása egy másik hatalomra kerülését jelenti. Ez megtörtént sokszor a Közel Keleten, Közép- vagy Dél Amerikában, illetve a Szovjetunió szétesése után Putyin hatalomra kerülése is egy ilyen folyamat volt. A cél azonban az, hogy diktatúra helyett egy demokrácia jöjjön létre, amely ténylegesen az emberek érdekét szolgálja. A diktatúra mindig csak a diktátor és szűkebb klientúrája meggazdagodását, túlélését szolgálja, senki másnak nem érdeke a fennmaradása.
Mik a veszélyek?
A fent tárgyalt általános módszereknek sok veszélye van.
Ha a diktatúra titkosszolgálata - ami mindig dolgozik - beépül a szervezkedésekbe, akkor ugyanazokkal a módszerekkel ellentétes irányba fordíthatja az eseményeket. Ma már széles irodalma van ezeknek a módszereknek, például itt.
Az erőszakmentes szervezkedések és akciók gyakran erőszakba fordulhatnak.
Az erőszakmentes akciók öncélúak és valójában egy másik diktatúra előkészítésének tekinthetők.
A diktatúrák gyakran úgy állítják be a tiltakozókat, hogy azok a nemzetközi liberális érdekek, "Soros bérencek" kiszolgálói.
Ezek csak módszerek. A diktatúrát kiépíteni és a diktatúrát megdönteni ugyanazokkal a módszerekkel lehet.