Ezotéria és Isten

Default book

Szerintem Isten (Allah, Jehova, Zeusz, stb., nevezzük bárhogyan) azoknál létezik, akik hisznek benne.

Az isten fogalma minden kultúrában valami olyan "lény", amely mindent lát, mindenre képes, de sohasem észlelhető bárki által és nem jelenik meg mindenkinek. Valamiféle elitista módon mindig csak a "kiválasztottaknak", papok, váteszek, próféták képesek észlelni és kapcsolatba kerülni vele, az egyszerű nép nem. 

Isten fogalma összefonódik azokkal a jelenségekkel, amelyeket nem tud az ember megmagyarázni, szeretné megérteni, de nincsen meg hozzá a megfelelő tudása, ezért a képzeletével, a filozófiai okoskodásával, a  hiányos tudásával megpróbálja kitalálni a jelenség okát és gyakran egy istenség beavatkozását sejti a magyarázatként. 

Vagyis minden, ami nem megmagyarázható, érthetetlen, furcsa, a hétköznapi jelenségeknek ellentmond az valamiféle isteni jelenség.

A XX. és XXI. század egyik jelensége, hogy bárkinek az észlelése szinte pillanatokon belül elterjedhet a social media segítségével. Már a XX. század is bővelkedik az olyan jelenségekben, amelyek nem megmagyarázhatók és elsősorban az élőlények közti interakciókra vonatkoznak. Ez az ezotéria jelenségköre.

Fizika tanárként azt tanultam meg, hogy bármilyen jelenséget tapasztalok, annak mindig van egy oka. Ez lehet, hogy ok-okozati összefüggésen alapul, de például a nagyon kicsi és/vagy nagy számú részecskék esetén a véletlennek is nagyon nagy szerepe van.

A tudomány fejlődésének egyik tanulsága az, hogy egy jelenség magyarázata mindig további ismeretlen területeket jelöl meg, amelyek az addig információk alapján nem érthetők. Vagyis a tudás azt mutatja meg, hogy mennyi mindent nem tudunk.

Szóval ezotéria.

Az agykontroll, a "boszorkányok", a gyógyítók léte mind olyan jelenségek, amelyek a tudomány által nem kezelhetők.

Több olyan jelenség létezik, amely a hagyományos tudomány által megmagyarázhatatlan. Ismeretlen emberek kitalálják a másik ember által hozott "eset" alapján, hogy a másik embernek milyen szervi baja van. A Feng-shui megmondja, hogy, hová tedd a bútoraidat, hogy jól teljen az éjszakád. A "boszorkányok" képesek megállapítani olyan egészséggel kapcsolatos ügyeket, amelyekről nem is tudsz.

Ez tipikusan vallásos dolog.

A fizika tudománya azt állítja - nem feltétlenül tudja -, hogy négyféle kölcsönhatás létezik: elektromágneses, erős kölcsönhatás, gyenge kölcsönhatás és gravitáció.

Ezen kölcsönhatások egyike sem magyarázza az ezoterikus jelenségeket. Valójában még az elektromágneses kölcsönhatás a legesélyesebb arra, hogy az ezoterikus jelenségeket magyarázza. Egy baj van vele: az emberi szervezet és általában az élőlények létük közben előállítanak elektromágneses jeleket, hullámokat, de azoknak az energiája olyan kicsi, hogy szinte mérhetetlen hatást gyakorolnak más élőlényekre. 

A gravitáció, az erős és gyenge kölcsönhatás túlságosan durva és egyértelmű ahhoz, hogy az élet jelenség körében bármilyen finom különbségeket okozhatna.

Kizárásos alapon az ezoterikus jelenségek egyetlen magyarázata csak az lehet, hogy az élőlények mindegyikének van valami olyan szerve, eszköze, amellyel a rendkívül kis energiájú és kis frekvenciájú elektromágneses jeleket képesek kisugározni és venni. Ezen keresztül kommunikálnak. Az ezoterikus jelenségeknek ez lehet az oka.

Végül is az állat és növényvilág is egy tőről fakad. Már viszonylag korán - milliárd évekkel ezelőtt - kialakulhattak olyan alapvető kommunikációs lehetőségek, amelyek segítségével az egyes egyedek képesek kommunikálni másokkal és képesek az együttműködésre.

Ez lehet az ezoterikus jelenségek és az istenhit magyarázata.